Az Iskolai Könyvtári Napok keretében tavaly már szerveztünk könyvtárhasználati vetélkedőt, akkor a 9. évfolyam csapatai számára. Bod Péter Könyvtárhasználati Versenyen eddig még nem indultunk. A 9-10. évfolyam diákjai vehettek részt iskolánkból.
Az osztályfőnökök és a magyartanárok ajánlásai alapján, illetve a gyakori könyvtárlátogatók közül került ki az a 11 diák, aki a felkészülésben részt vett. Az idei év témája: „… nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország…” – Radnóti és kora.
A verseny célja: A tehetséggondozás, a tanulók információs műveltségének és azon belül is könyvtárhasználati eszköztudásuk, szövegértésük, logikus gondolkodásuk és kreativitásuk fejlesztése. Mindemellett célja az önálló tanuláshoz szükséges kompetenciák fejlesztése, az iskolai tanulási folyamat során részekre bontott ismeretelemeket egységbe foglaló, szintetizáló, az információs műveltséget és a forráshasználati képességeket mozgósító tudás mérése, értékelése.
Február 10-én, hétfőn rendeztük az iskolai fordulót 8 diák részvételével. A 10 feladatból álló 100 pontos feladatlap megoldására 90 perc állt rendelkezésre. Változatos feladatok vártak a versenyzőkre: életrajzi adatok időrendi sorrendbe állítása, igaz-hamis állítások, képek felismerése, szöveg kiegészítése, katalóguscédula értelmezése, városok bejelölése vaktérképen, raktári jelzetek és művek párosítása, versek és versrészletek párosítása, végül egy keresztrejtvény. A verseny során a tanulók használhattak kézikönyveket, tankönyveket, versesköteteket, szöveggyűjteményt, könyvtári raktározási táblázatokat, irodalomtörténeti atlaszt, az Internet is rendelkezésükre állt a felkészülés során megismert oldalakat böngészték.
A verseny eredménye:
1. Luttenberger Réka 10/G
2. Halpen Cintia 9/G
3. Makkai Alexandra 9/G
Nagy izgalommal készülünk a megyei fordulóra, ahol március 3-án Veszprémben Luttenberger Réka és Halpen Cintia fogja képviselni iskolánkat.