Az 1892-be alapított pápai Magyar Királyi Földmíves Iskola, mint alsó fokú szakoktatási intézmény alapítási évét tekintve – országosan a nyolcadik, a Dunántúlon a második. Ha a jelenlegi országhatárokat vesszük, akkor iskolánk időrendben a harmadik ilyen jellegű intézmény.
Az iskola két évfolyamból áll, tervezett tanulói létszáma 30 fő. Fenntartója és felügyeleti hatósága a földművelésügyi miniszter.
Vezetője az igazgató. Tanít, végzi az adminisztrációt, vezeti a számadásokat, tartja a kapcsolatot az iskolán kívüli társadalommal. A miniszter nevezi ki, a tanítási és egyéb munkájában segíti a gazdasági segédtanár, a kertésztanár, a gazdasági segéd és az óraadók.
A tanítás elméleti és gyakorlati részre, illetve téli és nyári félévre oszlik. A tanítás október elsején kezdődik, és augusztus 27-én végződik. A „nyári” szünidő szeptemberben van. A tanítást két – viszonylag hosszabb – szünet szakítja meg, a karácsonyi 11 nap és a húsvéti 6 nap.
A tanítási hét hat napon át folyt, napi két elméleti órában. A nap többi részét gyakorlati munkával, illetve egyéni tanulással töltötték.
Az első igazgató Székely István okleveles gazda volt, aki a Temes vármegyei Csákovár híres mezőgazdasági iskolájából érkezett Pápára, és elévülhetetlen érdemeket szerzett az iskola megteremtésében. Fáradhatatlanul tárgyalt várossal, megyével, minisztériummal, alapítványtevőkkel, egyesületekkel. Az iskolában a növénytermesztést oktatta, de tanított a tanítóképzőben és a református teológián is. Jelentős népszerűsítő szakirodalmi tevékenységet fejtett ki a Pápai Lapokban. Hét tanéven át vezette az iskolát (1893 – 1900)

A századforduló után (1901 – 1929)

Székely István halála után Tar Gyula lett az igazgató. Egészen fiatalon, 28 éves korában lett az iskola vezetője, mely pozíciót 1923-ig töltötte be. Székely nyomdokain haladva iskolai munkája mellett számos közéleti tisztsége volt, népszerű szakirodalmi tevékenységet fejtett ki, sőt volt egy komoly szakmai alkotása, az 1920-ban megjelent „Általános növénytermesztés”.
1911-ben az ő igazgatósága alatt szervezték át az iskolát mezőgazdasági altisztképzővé.
Az altisztképző lényegében továbbra is földműves iskola maradt ugyanazokkal a tantárgyakkal, tananyaggal, képzési és nevelési módszerekkel. A legfontosabb változás az volt, hogy a felvételi korhatárt elvileg 22 évre emelték fel, az iskola céljai között pedig első helyre tették a nagybirtok munkafelügyelőinek képzését. Az iskola neve Földmíves Iskola és Mezőgazdasági Altisztképző lett.
Tar Gyula után Kállai Ödön lett az igazgató (1923 – 1925), azután Németh Jenő (1925 – 1932).

A mezőgazdasági szakiskola (1929 – 1945)

1929 végén a földművelésügyi miniszter rendeletet adott ki, amely szerint a földmíves iskolák neve ezután Magyar Királyi Mezőgazdasági Szakiskola és Mezőgazdasági Szaktanácsadó Állomás. A pápai iskola is ezt a nevet vette fel.
Ez a rendelkezés azonban szinte csak névváltoztatást jelentett. Az iskola továbbra is a földművelésügyi miniszter fennhatósága alá tartozik. A cél továbbra is részben önálló kisgazdák, részben nagybirtokok gazdasági altisztjeinek képzése, illetve mintagazdaságok fenntartása és szaktanácsadás. A felvételi korhatár továbbra is a betöltött 17. életév, de aki gazdasági altiszt akart lenni, annak a betöltött 21. életév.
Változást jelentett viszont, hogy az elméleti órák számát a kétszeresére emelték, heti 12-ről 24-re, és a tantárgyak között megjelent a hittan és a testnevelés.
A szakiskola élete nagyban hasonlított a régi, földmíves iskolai életre, de voltak jelentős különbségek is. Először is a tanulók létszáma a kétszeresére emelkedett. Nőtt a városból bejáró tanulók száma, de a nagy többség továbbra is a tanulóotthonban lakott. Hogy el lehessen helyezni őket, 1930-ban új épületet emeltek. (ebben kerültek kialakításra a mai számítógépes tantermek és a történelem szaktanterem).
A hangsúly továbbra is a gyakorlaton volt. Megmaradt a hetesi és a gazdabeosztás.
A második világháború utolsó hónapjaiban az intézmény és a gazdaság óriási károkat szenvedett. A nyilas hatóságok az iskolát előbb Vas megyébe, onnan pedig Ausztriába telepítették át. Eközben és részben ennek következtében az iskola felszerelésének jelentős része, iratai pedig teljes egészében megsemmisültek. Az iskola épületeiben és a tanári lakásokban hosszú ideig szovjet hadikórház működött. A tanárok többsége katona vagy hadifogoly volt, a tanulók nagy részét leventeként hurcolták nyugatra.
A gazdaság helyzete még reménytelenebbnek látszott. Állatállománya teljesen elpusztult.

A tanítás csak 1945 szeptemberében kezdődött a Katolikus Legényegylet tókerti helyiségeiben, illetve a Csóka vendéglő melletti óvodában. Decemberben a szovjet hadsereg kiürítette az iskolát, így 1946 januárjában már ott folytatódott a tanítás.

Középfokú iskola (1945 –

1945 után megszűnik a szakiskola, és középiskola lép a helyére. A komáromi
mezőgazdasági iskolát – melynek 1938-tól szintén dr. Koperniczky István volt az igazgatója –1945 nyarán a cseh és szlovák hatóságok kitelepítették. Diákjai és tanárai Pápára jöttek, így indult meg a tanítás, de már középfokon 1945 őszén; és már ebbe a szakiskolába tértek vissza a szakiskola tanárai is menekülésükből vagy hadifogságból.
Az akkori politikai viszonyoknak megfelelően az iskola neve szinte évente változott! Először Magyar Állami Mezőgazdasági Középiskola volt, azután Állami Mezőgazdasági Gimnázium, később Állattenyésztési Mezőgazdasági Technikum, még később Mezőgazdasági Technikum Állattenyésztési Tagozat, végül 1959-től egyszerűen csak Mezőgazdasági Technikum. A felvételi korhatár 14 év volt, és most már lányok is beiratkozhattak.
A tantárgyak lényegében ugyanazok maradtak, de bevezették előbb a francia, majd az orosz nyelv oktatását. A záróvizsga hol érettségi, hol képesítő. Az osztályok létszáma a háborút követő években ritkán érte el a húsz főt. Részben ezért is, kétszer is meg akarták szüntetni. 1946-ban Veszprémbe akarták vinni, de aztán a megyeszékhely elállt ettől a szándékától. Két évvel később viszont el is vitték a harmadik osztályt Székesfehérvárra, az osztály tanulói ott is érettségiztek. Végül ez a veszély is elhárult az iskola feje felől, s az ’50-es évek közepétől nem kellett a megszűnéstől tartani.
A középfok első igazgatója dr. Koperniczky István volt. Utóda, Ambrus János mindössze két évig volt igazgató (1946 – 1948). Róla kedvező véleménnyel voltak tanárai.
Takács Béláról (1948 – 1958) viszont inkább negatívumok maradtak meg a tanárok, a tanulók és az alkalmazottak emlékezetében.
1955 és 1962 között ismét megindították a két évfolyamos szakiskolai képzést, hogy a közben megalakuló tsz-eket kellő számú képzett szakemberrel – brigádvezetőkkel – lehessen ellátni. Így párhuzamosan működött a technikum és a szakiskola.
1959-ben végre befejeződött a hosszúra nyúlt kísérletezési időszak, és létrejött egy hibái ellenére is szilárd, megbízható iskolatípus, a négyéves, érettségit adó mezőgazdasági technikum.
Az iskola kettős célt szolgált: középvezető képzést a nagyüzemek számára, és
előkészíteni a tanulókat szakirányú felsőfokú tanulmányokra.
Közismereti tantárgyakat mind a négy évfolyamon oktattak. Szakmai előkészítő tárgyak az első évfolyamon, kimondottan szakmai tárgyak a második évfolyamtól kerültek sorra.
Mind a négy osztályban volt heti 6 óra gazdasági gyakorlat.
Az iskola benépesítési körzete elsősorban a megyére korlátozódott, de jöttek diákok a szomszéd megyékből is. Az osztálylétszámok általában 30 – 40 fő között voltak. A tanulóknak kb. a fele diákotthonban lakott. Nagy többségük fiú volt, de 1960-tól kezdve majdnem minden osztályban volt néhány lány is.
A szakmai elmélet oktatásában gondot okozott a megfelelő tankönyvek hiánya, mivel a mezőgazdaság gyors fejlődésével ezek nem tudtak lépést tartani.
A gyakorlati oktatást egy napon 6 órában tartották meg, és vagy a tangazdaságban dolgoztak, vagy elméleti témát dolgoztak fel. Ezenkívül volt naposi beosztás és 4 hetes összefüggő nyári gyakorlat.
1963 őszétől itt is bevezetésre került a tanév hagyományos beosztása – szeptember 1. – június 10-ig.
Az iskola igazgatója 1958 – 1971-ig Hajdu Lajos volt. Az első években ideje jó részét a tangazdaságban töltötte, majd annak