• Friss Képek

    1 5 7 11 12 15
Diákélet

Megyeszerte olvassák a cikkeinket

2014 november 22. » Diákélet, Hírek

Iskolánkban évek óta működik a SÉTA program. A SÉTA, azaz Sajtó és Tanulás a Pannon Lapok Társasága által bevezetett médiapedagógiai program. Iskolai koordinátor: Khell Zoltán tanár úr. Az őszi kurzusban, amely november 3-tól a téli szünetig tart, a 11. G osztály vesz részt. Bartosné Illés Zsuzsanna tanárnő vezetésével 27 tanulót érint a program. A diákok minden nap megkapják a megyei napilapot, a Naplót.
A cél:

  •     a közoktatás szférájában jelenjen meg az újság mint oktatási eszköz
  •     a tanulók olvasási szokásainak kiszélesítése
  •     a szövegértési eredmények javítása
  •     rendszeres újságolvasóvá nevelés.
  •     kritikus szemléletmód kialakítása

A program ideje alatt a diákok publikálási lehetőséget kapnak a következő napilapokban: Napló, Dunaújvárosi Hírlap, Fejér Megyei Hírlap, Vas Népe, Zalai Hírlap. A lapok  szerkesztőségei minden héten a terjesztési területükön tanuló diákok írásaiból állítják össze a SÉTATÉR oldalt.
Már meg is jelent Bozó Viki és Somogyi Zita cikke a Naplóban. KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

A fiatalok szeretik a SÉTA programot, mert:

  •     büszkék, hogy felnőtt lapot olvasnak
  •     interaktív, kreatív órák részesei lehetnek
  •     őket érintő, érdeklő mai témákról szól

A pedagógusok hasznosnak tartják, mert:

  •     csökkenti a rést az iskola „elvont” világa és a valóság között
  •     fejleszti az olvasási és beszédkészséget, a kritikai gondolkodást

Szüreti Nap

2014 szeptember 30. » Diákélet, Hírek

13 évvel ezelőtt, 2001-ben volt az első. Azóta minden év szeptemberében iskolánk mezőgazdasági gyökeréhez híven megrendezzük a Mezős Szüreti Napot.
Főleg a 9-10. évfolyam lelkes diákjai készülnek színpadi produkcióval a jeles napra.
Az idén 13 osztály mutatta be hegybíró és hegybíróné jelöltjeit a zsűrinek és a népes nézőseregnek az iskola szabadtéri színpadán. A zsűri, – mely iskolánk tanáraiból és az iskolai diákönkormányzat képviselőiből állt – árgus szemekkel figyelte a színpadon zajló produkciókat. Plusz pontot adott, ha az osztályfőnök is jelmezt öltött magára, ill. ha az osztály teljes létszámmal részt vett a műsorban.
Az előzetes feladatokat is megoldották a csapatok. 10 megadott szóból szüreti verset kellett faragni és rajzot, plakátot készítettek A/4-es méretben. A hétfői értékelés után remekműveket megtekintheti a nagyérdemű közönség az aulában a faliújságon és a diákgalériában.

Délután 3 órakor kezdődik a szüreti vetélkedő, ahol a csapatok az előzetes felkészülést követően számot adnak elméleti tudásukról és ügyességükről. Mindkettőre szükségük lesz!
A feladatok között szerepel hordógurítás, szőlődarálás, gumicsizmadobálás, kocsihúzás. A szellemi totót a szüreti hagyományokból, szüreti edényekből, a Somló hegyről és annak irodalmi tradícióiról állítottuk össze.

A versenyen legjobban szereplő osztályt a Mezős Mustlovagrend tagjaivá avatjuk.

Este 7 órától szüreti bál várja a fiatalokat az aulában.

Diákparlament 2014

2014 szeptember 30. » Diákélet, Hírek

Törvényi kötelezettségünknek eleget téve, szeptember 12-én diákparlamentet rendeztünk. A konferenciateremben összegyűltek az osztályok képviselői, akiket Peka András, a diákönkormányzatot segítő pedagógus köszöntött. A 9. évfolyam tanulónak bemutatta Horváth Csabát (11/E), aki az iskolai diákönkormányzat elnöke.
Bemutatkozott Sándor Zsolt rendőr hadnagy, aki civil ruhában szerdánként tartózkodik majd az iskolában. Tanulóink bizalommal fordulhatnak hozzá tanácsért, segítségért. Emellett továbbra is Németh Péter az iskola rendőre.
Békefi Imre igazgató úr ismertette a diákokkal az iskola munkatervét, az idei évre tervezett eseményeket, rendezvényeket. A diákközösség a szavazás során egyhangúlag elfogadta az iskola idei tanévre szóló munkatervét.
Az itt hallott információkat a képviselők továbbadják majd osztálytársaiknak.
Az eddigi években is remekül működött az iskolai diákönkormányzat. Számos diákrendezvényt szerveztek, véleményt mondtak, a diákság érdekeit képviselték.

 

Tapsvihar a Mezőnek

2014 szeptember 23. » Diákélet, Hírek

Budapest adott otthont a NAKVI(Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet) és a NOÉ(Nagycsaládosok Országos Egyesülete) által szervezett és a Vasúttörténeti Parkban lebonyolított Nagycsaládosok Fesztiváljának. A Pápai „Mező”-ből két, profi színvonalú műsorszám-bemutató is meghívást kapott e rendezvényre, melyeket a géppuskalábú és aranytorkú előadók már egy korábbi évfordulón az alma máterben osztatlan sikerrel előadtak. Az M-M Csoport (Mező Musical Csoport), élükön Tulok-Végh Natália tanárnővel a zene segítségével varázsolta el a nagyérdeműt, míg a Bartalis Katalin tanárnő vezette botgyakorlatos „csapat” mozgékonyságával, ügyességével, virtuozitásával érdemelte ki a sokáig múlni nem akaró tapsot. Az előbbi produkció négy és az utóbbi tíz részvevője méltán kapott meghívást erre az országos rendezvényre, ahol a Vidékfejlesztési Minisztérium „szárnyai alá tartozó” szakközépiskolák és szakiskolák kaptak bemutatkozási lehetőséget.

Vargáné Czobor Andrea
Nati.jpg

Karácsonyi alkotóház 2013

2014 január 7. » Diákélet, Hírek

A „mezős” hagyományokhoz híven az ünnepek közeledtével minden évben alkotni hívjuk a diákokat. Halk karácsonyi zenével a háttérben apró ajándékok készítésére van lehetőség.
Ilyenkor rá sem lehet ismerni az iskolai könyvtár olvasótermére, amely műhellyé alakul át. Kisebb csoportokban leshetik el diákjaink a különböző kézműves technikákat a tanáraiktól. Mindenki kipróbálhatja alkotó kedvét, kreativitását.
ajándékokAz idén is két naposra terveztük az eseményt. Voltak, akik már délelőtt jöttek alkotni osztályfőnöki órán. Akinek megtetszett valamelyik kézműves technika visszajött délután, de még másnap is. Volt lehetőség gyöngyfűzésre, festhettek üvegmatricát. Készültek ékszerek süthető gyurmából, de nagy sikere volt a szalvétatechnikának is. Ez utóbbit nagyobb kavicsokon, köveken próbálták ki a diákok. Nagy örömünkre nem csak a lányok vettek varrótűt a kezükbe. Egy idő után sorakoztak az elkészült textil hóemberek és toboz manók. Volt, aki a tobozból hótündért varázsolt. Többen keresztszemes hímzéssel díszítették a könyvjelzőjüket. Érdekességnek számított a szódabikarbóna és kukoricakeményítő felhasználásával készült „gyurma”. Ezt kinyújtva különböző figurákat szaggattak belőle. Levegőn megszáradva gyönyörű hófehér karácsonyfadísz lett belőle.
A két nap több mint 70 diák látogatott el az iskolai könyvtár alkotó műhelyébe.

Legközelebb húsvét előtt rendezünk hasonló alkotóházat. Akkor is szeretettel várunk benneteket!

Oldal 5 / 7« Első...34567