Az 1892-be alapított pápai Magyar Királyi Földmíves Iskola, mint alsó fokú szakoktatási intézmény alapítási évét tekintve – országosan a nyolcadik, a Dunántúlon a második. Ha a jelenlegi országhatárokat vesszük, akkor iskolánk időrendben a harmadik ilyen jellegű intézmény.
Az iskola két évfolyamból áll, tervezett tanulói létszáma 30 fő. Fenntartója és felügyeleti hatósága a földművelésügyi miniszter.
Vezetője az igazgató. Tanít, végzi az adminisztrációt, vezeti a számadásokat, tartja a kapcsolatot az iskolán kívüli társadalommal. A miniszter nevezi ki, a tanítási és egyéb munkájában segíti a gazdasági segédtanár, a kertésztanár, a gazdasági segéd és az óraadók.
A tanítás elméleti és gyakorlati részre, illetve téli és nyári félévre oszlik. A tanítás október elsején kezdődik, és augusztus 27-én végződik. A „nyári” szünidő szeptemberben van. A tanítást két – viszonylag hosszabb – szünet szakítja meg, a karácsonyi 11 nap és a húsvéti 6 nap.
A tanítási hét hat napon át folyt, napi két elméleti órában. A nap többi részét gyakorlati munkával, illetve egyéni tanulással töltötték.
Az első igazgató Székely István okleveles gazda volt, aki a Temes vármegyei Csákovár híres mezőgazdasági iskolájából érkezett Pápára, és elévülhetetlen érdemeket szerzett az iskola megteremtésében. Fáradhatatlanul tárgyalt várossal, megyével, minisztériummal, alapítványtevőkkel, egyesületekkel. Az iskolában a növénytermesztést oktatta, de tanított a tanítóképzőben és a református teológián is. Jelentős népszerűsítő szakirodalmi tevékenységet fejtett ki a Pápai Lapokban. Hét tanéven át vezette az iskolát (1893 – 1900)
Székely István halála után Tar Gyula lett az igazgató. Egészen fiatalon, 28 éves korában lett az iskola vezetője, mely pozíciót 1923-ig töltötte be. Székely nyomdokain haladva iskolai munkája mellett számos közéleti tisztsége volt, népszerű szakirodalmi tevékenységet fejtett ki, sőt volt egy komoly szakmai alkotása, az 1920-ban megjelent „Általános növénytermesztés”.
1911-ben az ő igazgatósága alatt szervezték át az iskolát mezőgazdasági altisztképzővé.
Az altisztképző lényegében továbbra is földműves iskola maradt ugyanazokkal a tantárgyakkal, tananyaggal, képzési és nevelési módszerekkel. A legfontosabb változás az volt, hogy a felvételi korhatárt elvileg 22 évre emelték fel, az iskola céljai között pedig első helyre tették a nagybirtok munkafelügyelőinek képzését. Az iskola neve Földmíves Iskola és Mezőgazdasági Altisztképző lett.
Tar Gyula után Kállai Ödön lett az igazgató (1923 – 1925), azután Németh Jenő (1925 – 1932).
1929 végén a földművelésügyi miniszter rendeletet adott ki, amely szerint a földmíves iskolák neve ezután Magyar Királyi Mezőgazdasági Szakiskola és Mezőgazdasági Szaktanácsadó Állomás. A pápai iskola is ezt a nevet vette fel.
Ez a rendelkezés azonban szinte csak névváltoztatást jelentett. Az iskola továbbra is a földművelésügyi miniszter fennhatósága alá tartozik. A cél továbbra is részben önálló kisgazdák, részben nagybirtokok gazdasági altisztjeinek képzése, illetve mintagazdaságok fenntartása és szaktanácsadás. A felvételi korhatár továbbra is a betöltött 17. életév, de aki gazdasági altiszt akart lenni, annak a betöltött 21. életév.
Változást jelentett viszont, hogy az elméleti órák számát a kétszeresére emelték, heti 12-ről 24-re, és a tantárgyak között megjelent a hittan és a testnevelés.
A szakiskola élete nagyban hasonlított a régi, földmíves iskolai életre, de voltak jelentős különbségek is. Először is a tanulók létszáma a kétszeresére emelkedett. Nőtt a városból bejáró tanulók száma, de a nagy többség továbbra is a tanulóotthonban lakott. Hogy el lehessen helyezni őket, 1930-ban új épületet emeltek. (ebben kerültek kialakításra a mai számítógépes tantermek és a történelem szaktanterem).
A hangsúly továbbra is a gyakorlaton volt. Megmaradt a hetesi és a gazdabeosztás.
A második világháború utolsó hónapjaiban az intézmény és a gazdaság óriási károkat szenvedett. A nyilas hatóságok az iskolát előbb Vas megyébe, onnan pedig Ausztriába telepítették át. Eközben és részben ennek következtében az iskola felszerelésének jelentős része, iratai pedig teljes egészében megsemmisültek. Az iskola épületeiben és a tanári lakásokban hosszú ideig szovjet hadikórház működött. A tanárok többsége katona vagy hadifogoly volt, a tanulók nagy részét leventeként hurcolták nyugatra.
A gazdaság helyzete még reménytelenebbnek látszott. Állatállománya teljesen elpusztult.
A tanítás csak 1945 szeptemberében kezdődött a Katolikus Legényegylet tókerti helyiségeiben, illetve a Csóka vendéglő melletti óvodában. Decemberben a szovjet hadsereg kiürítette az iskolát, így 1946 januárjában már ott folytatódott a tanítás.
1945 után megszűnik a szakiskola, és középiskola lép a helyére. A komáromi
mezőgazdasági iskolát – melynek 1938-tól szintén dr. Koperniczky István volt az igazgatója –1945 nyarán a cseh és szlovák hatóságok kitelepítették. Diákjai és tanárai Pápára jöttek, így indult meg a tanítás, de már középfokon 1945 őszén; és már ebbe a szakiskolába tértek vissza a szakiskola tanárai is menekülésükből vagy hadifogságból.
Az akkori politikai viszonyoknak megfelelően az iskola neve szinte évente változott! Először Magyar Állami Mezőgazdasági Középiskola volt, azután Állami Mezőgazdasági Gimnázium, később Állattenyésztési Mezőgazdasági Technikum, még később Mezőgazdasági Technikum Állattenyésztési Tagozat, végül 1959-től egyszerűen csak Mezőgazdasági Technikum. A felvételi korhatár 14 év volt, és most már lányok is beiratkozhattak.
A tantárgyak lényegében ugyanazok maradtak, de bevezették előbb a francia, majd az orosz nyelv oktatását. A záróvizsga hol érettségi, hol képesítő. Az osztályok létszáma a háborút követő években ritkán érte el a húsz főt. Részben ezért is, kétszer is meg akarták szüntetni. 1946-ban Veszprémbe akarták vinni, de aztán a megyeszékhely elállt ettől a szándékától. Két évvel később viszont el is vitték a harmadik osztályt Székesfehérvárra, az osztály tanulói ott is érettségiztek. Végül ez a veszély is elhárult az iskola feje felől, s az ’50-es évek közepétől nem kellett a megszűnéstől tartani.
A középfok első igazgatója dr. Koperniczky István volt. Utóda, Ambrus János mindössze két évig volt igazgató (1946 – 1948). Róla kedvező véleménnyel voltak tanárai.
Takács Béláról (1948 – 1958) viszont inkább negatívumok maradtak meg a tanárok, a tanulók és az alkalmazottak emlékezetében.
1955 és 1962 között ismét megindították a két évfolyamos szakiskolai képzést, hogy a közben megalakuló tsz-eket kellő számú képzett szakemberrel – brigádvezetőkkel – lehessen ellátni. Így párhuzamosan működött a technikum és a szakiskola.
1959-ben végre befejeződött a hosszúra nyúlt kísérletezési időszak, és létrejött egy hibái ellenére is szilárd, megbízható iskolatípus, a négyéves, érettségit adó mezőgazdasági technikum.
Az iskola kettős célt szolgált: középvezető képzést a nagyüzemek számára, és
előkészíteni a tanulókat szakirányú felsőfokú tanulmányokra.
Közismereti tantárgyakat mind a négy évfolyamon oktattak. Szakmai előkészítő tárgyak az első évfolyamon, kimondottan szakmai tárgyak a második évfolyamtól kerültek sorra.
Mind a négy osztályban volt heti 6 óra gazdasági gyakorlat.
Az iskola benépesítési körzete elsősorban a megyére korlátozódott, de jöttek diákok a szomszéd megyékből is. Az osztálylétszámok általában 30 – 40 fő között voltak. A tanulóknak kb. a fele diákotthonban lakott. Nagy többségük fiú volt, de 1960-tól kezdve majdnem minden osztályban volt néhány lány is.
A szakmai elmélet oktatásában gondot okozott a megfelelő tankönyvek hiánya, mivel a mezőgazdaság gyors fejlődésével ezek nem tudtak lépést tartani.
A gyakorlati oktatást egy napon 6 órában tartották meg, és vagy a tangazdaságban dolgoztak, vagy elméleti témát dolgoztak fel. Ezenkívül volt naposi beosztás és 4 hetes összefüggő nyári gyakorlat.
1963 őszétől itt is bevezetésre került a tanév hagyományos beosztása – szeptember 1. – június 10-ig.
Az iskola igazgatója 1958 – 1971-ig Hajdu Lajos volt. Az első években ideje jó részét a tangazdaságban töltötte, majd annak 1962. januári megszűnése után nagy eréllyel vetette bele magát az iskola irányításába. Kitűnő emberismerő és jó szervező volt. Rendbe hozatta az iskola elhanyagolt udvarát és épületeit, új épületeket emeltetett és ő járta ki a központi iskolaépület felépítését is.
Nem kerülhet feledésbe az 1961-es esztendő! Ekkor létesítették a felsőfokú technikumokat és Pápa neve is felmerült, mint ilyen iskola székhelye. A város vezetése azonban nem szorgalmazta a dolgot és a tantestület lelkesedése is alább hagyott, így az esetleg Pápának szánt iskola Kaposvárra került. (jelenleg Kaposvári Egyetem Állattenyésztési Kar)
A ’60-as évek második felében iskolánk kapcsolatba került a felvidéki Vágújhely mezőgazdasági technikumával. Ennek a kapcsolatnak a révén három éven keresztül a harmadik osztályosok a nyári gyakorlatuk felét ott töltötték – 1966-ban Balla Imre, 1967-ben Maródi István, 1968-ban Korsós András szervezésében –, az ottani diákok pedig ide utaztak szintén két hétre.
A technikumot sok bírálat érte, hogy nem ad megfelelő szakmai tudást és hivatásszeretetet, illetve hogy nem készíti fel a tanulókat a felsőfokú tanulmányok folytatására. Ezzel kimondták a technikum megszűnését és egy új iskolafajta megteremtését.
Az iskola épületrendszere az ’50-es évekre alaposan rászorult a bővítésre és a modernizálásra. Bár ekkor még elég alacsony volt a tanulólétszám és a tantestület is csak 10 –12 fő volt mégsem volt elég tanterem. Egy szakiskolai osztály a Közgazdasági Technikumban kapott helyet. Nem voltak szaktantermek, szertárak sőt könyvtár sem. A ’ 60-as évekre az osztályok és így a létszámok emelkedésével az iskola bővítése elkerülhetetlenné vált. Ez viszont az akkori rendszert ismerve nem látszott egyszerű feladatnak.
Hajdu Lajos azonban kapcsolatait kihasználva addig dolgozott hol személyesen, hol megbízottai – Jankovits Kálmán, Császár Géza és Tóth Tivadar – révén, amig lassan összeszedet minden olyan dolgot – engedélyt, tervezőt, építőanyagot, pénzt és kivitelezőt –ami az építkezés lebonyolításához szükséges volt.
A munka a ’60-as évek közepén kezdődött meg és az évtized végére fejeződött be. Az ünnepélyes átadásra 1969. december 19-én, egy igen hideg, havas téli napon került sor. (Volt vendég, aki napokig nem tudott elmenni a hófúvások miatt.)
Az iskola azonban sok mindenben gazdagodott. Az új épületben kialakítottak négy korszerű tantermet, volt három szaktanterem (növénytermesztési-biológiai,állattenyésztési, kémiai-húsvizsgálati). Emellett helyet kapott egy tágas, világos tanári, fizikai és géptani szertár, valamint egy könyvtár, igazgatói és gazdasági iroda.
A háború utáni magyarországi iskolarendszer egyik érdekes sajátossága a felnőttoktatás nagyarányú kiterjesztése volt. Ez a mezőgazdaságban főként az 1960-as évekre volt jellemző.
Iskolánkban az ’50-es évek közepétől indult meg a felnőtt tanulók számára meghirdetett levelező oktatás. Szakmai könyveik azonosak voltak a nappali képzésével, közismereti könyveik direkt a felnőttképzés számára készültek. Az oktatást Hérints Lajos gazdasági tanár végezte, később Tóth Tivadar és Kalmár Antal segítették munkájában.
1959-től új szervezeti forma jött létre a levelező oktatásban, a kihelyezett osztály.
Azokban a falvakban, ahol különösen sok jelentkező – legalább 30 fő – volt, a helyi általános iskolákkal karöltve alakultak osztályok. A tanév januárban kezdődött, és heti két alkalommal voltak konzultációk. A félévi vizsga a kihelyezett osztály székhelyén, az év végi és az érettségi – áprilisban – Pápán volt.
Az első kihelyezett osztályok 1960-ban indultak Lovászpatonán és Nagyalásonyban.
1961-ben Lázin, Marcaltőn és Zircen indult osztály. A következő években szinte az egész megyére kiterjedt ez a típusú képzés. Az utolsó kihelyezett osztály Veszprémben volt 1968 –1971-ig. Ettől kezdve már csak Pápán indult levelezős osztály.
A levelező oktatás fellendítésében nagy szerepe volt Császár Géza gazdasági tanárnak, aki 1962-től három tanéven keresztül tagozatvezető volt. Utódai Tóth Tivadar 1965 – 1975, majd Kovács Jenő 1975 – 1991 voltak. A ’60-as években Sebestyén András és Vitányi Ödön gazdasági tanárok tanítottak a tagozaton, főállásban.
A ’60-as évek végétől azonban az érdeklődés folyamatosan csökkent. Mezőgazdasági szakon az utolsó érettségi 1991-ben volt.
Hivatalosan Mezőgazdasági Szakközépiskola, Növénytermesztő-Állattenyésztő Tagozat. Az iskola célja szakmai előképzés és szakirányú felsőoktatásra való felkészítés.
A technikusi oklevelet az érettségi vizsgát követően két év gyakorlat letöltésével lehetett csak megszerezni.
A tantárgyak lényegében ugyanazok voltak, mint a technikumban, de óraszámuk egy kicsit változott. A közismereti óraszámok növekedtek a gyakorlat viszont csökkent. 1975-től a négy hetes összefüggő nyári gyakorlat helyszínét – természetesen az iskolával egyeztetve – a diákok választhatták ki. a gyakorlat letöltését az iskolapedagógusai rendszeresen ellenőrizték.
1972-ben az első szakközépiskolai érettségi idején már Jankovits Kálmán volt az igazgató. 1959 óta tanított iskolánkban növénytermesztést és kertészetet, majd üzem-, illetve munkaszervezést. 1965 szeptemberétől igazgatóhelyettes volt. Hajdu Lajos 1971 őszén bekövetkezett halála után néhány hónapig megbízott igazgatóként vezette az iskolát, kinevezése 1972 februárjában történt.
Jankovits Kálmán tizenegy és fél éves igazgatói működésének igen sok pozitívuma volt. Legfőbb látható eredménye a tornaterem építése volt. De ő indította el a sütőipari képzést, ő teremtette meg a szakközépiskola gépész szakát, és ő vette át a kereskedelmi szakmunkásképző iskolát is.
1973-ban a művelődési tárca, illetve a megyei tanács átvette az iskolát a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumtól. Ezzel a káros döntéssel az iskola végeredményben gazdátlanná vált, mivel a MÉM lemondott róla, a megyei tanácsok szemében pedig mindig másodrendű maradt a gimnáziumok és az általános iskolák mellett.
Iskolánk természetéből következett, hogy a tanulók többsége nem pápai lakos volt, hanem többé-kevésbé távoli falvak lakója. A diákotthoni elhelyezés ezért 1945-ig annyira természetes volt, hogy nem is volt külön választva az iskola és a kollégium.
1945 után azonban az iskola átszervezésével és a pápai fiatalok nagyobb arányú jelentkezésével szükségessé vált bizonyos fokú szétválasztás. A diákotthonos tanulók – 1966-ig kizárólag fiúk – a régi épületekben kaptak elhelyezést, tágas és tiszta hálótermekben. Az életük szigorú rendben zajlott, hazautazásra havonta egyszer volt lehetőség.
Az iskola növekedésével a diákotthon keretei is szűknek bizonyultak. Hosszú tárgyalások és előkészületek után végre a ’70-es évek végén megindult az új, hatalmas diákotthon felépítése. A beruházó a megyei tanács volt, de a Húskombinát is jelentős összeggel támogatta az építkezést. Az átadásra 1982 őszén került sor.
Az épületbe eleinte csak fiúkat helyeztek el. A férőhelyek száma 168, melyet rendszerint igénybe is vettek. A ’80-as évek végétől azonban a létszám folyamatosan csökkent. Jelenleg a város más iskoláinak a fiú tanulói is itt kerülnek elhelyezésre.
Lánytanulók 1966-tól, vagyis a szakmunkásképzés beindítása óta laknak a diákotthonban. Ők a régi épületekben kialakított hálótermekben laktak, ahol 82 fő számára biztosítottak férőhelyet. Később a létszámok csökkenése miatt a lányokat is átköltöztették a fiúkollégium első emeletére, majd a közgazdasági iskolával történő összevonás után az ottani kollégiumban kaptak helyet. A két intézmény szétválása után ismét a kollégium első szintjére kerültek vissza.
1960-tól diákotthonvezetők voltak: Maródi István, Császár Géza, Kertai Sándorné, Fekete Mihály, Bóna József, Gábriel Sándor, Bancsó Lajos Zoltán.
1978-ban a művelődési és a szaktárca megegyezése alapján megszűnt a növénytermesztő-állattenyésztő mezőgazdasági szakközépiskola, utolsó érettségije 1981-ben volt. Helyette egy olyan képzést vezettek be, melynek kettős célja: a mezőgazdasági nagyüzemek számára szakmunkások (fizikai dolgozók) képzése, illetve szakirányú továbbtanulásra való felkészítés. Vagyis az új iskola is középiskola, négy évfolyamos, érettségit ad. Hivatalos nevében továbbra is szakközépiskola, a „szakmunkásképzési cél” az iskola jellegét jelzi.
Az első cél érdekében erősen szakosították az iskolát: szarvasmarha-tenyésztő tagozatú lett (szakmaszáma: 1801 – 4). Az állattenyésztés tantárgyat négy részre osztották, a géptan csak az állattartás gépeire korlátozódott, a növénytermesztés pedig teljesen eltűnt a tananyagból. Hetente egy nap volt a gyakorlati oktatás 6 órában külső telephelyen vagy az iskola szaktantermeiben. Megmaradt a négyhetes nyári összefüggő szakmai gyakorlat is.
Közben újabb változás történt az iskola vezetésében. 1983 őszén Jankovits Kálmán nyugdíjba ment. Utána négy hónapig Sándor Antal látta el az igazgatói teendőket megbízott igazgatóként. 1984. január 1-jétől Dreisziger Józsefet nevezte ki a városi tanács az iskola élére. Ő nem a mezőgazdaságból jött. Előzőleg a Bocsor-kollégium igazgatója volt, de hamar megismerte új feladatának a problémáit, és kamatoztatni kezdte korábbi összeköttetéseit.
Jelentősen bővítette az oktatás tárgyi feltételeit – automatizálási szaktanterem, számítógépes szaktanterem, hegesztési gyakorlóterem, állattartó-telepi gépek terme, növénykert és tanbolt.
Javította az iskola kényelmi berendezéseit – központi, illetve távfűtés több épületben.
Bizonyos értelemben vállalkozó típus, aki figyeli a gyorsan változó világot és igyekezett alkalmazkodni hozzá. Megindította a gazdaképzést elsőként az országban. Hatalmas érdeme, hogy újraindította a tangazdaságot, mintegy 900 hektáros termőterülettel! Megindította a kereskedelmi szakközépiskolát, a lótenyésztő- és a vendéglátó-ipari képzéseket. Mindemellett az iskola nevelő-oktató munkájának eredményeit is igyekezett megismertetni a felettes hatóságokkal, melynek eredményeként több pedagógus rangos elismerésben részesült.
Ez a képzési forma azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A túlzott specializáció tovább nehezítette az amúgy is nehéz helyzetbe kerülő mezőgazdasági üzemekben való elhelyezkedést, ezért egyre több lett a pályaelhagyó. A felsőoktatási intézményekbe is kevesebb tanulót vettek fel, akik pedig bekerültek, azoknak a kémia és a matematika tanulása okozott nehézséget. Ebben a képzési formában az utolsó osztály 1991-ben érettségizett.
Változást jelentett, hogy 1988-tól általános mezőgazdász szakon folyt tovább a képzés, és az itt végzettek számára lehetőség volt a technikus vizsga letételére is. Ezt a képzést a mai napig fenn tudta tartani iskolánk.
1980-ban teljesen új képzés indult meg intézményünkben, az „állattartó telepi gépész”.
Ez is szakmunkásképzési célú szakközépiskola, szakmaszáma: 1706 – 1. Megindulását az tette lehetővé, hogy iskolánk helyet adott a Taurina Vállalat javítóműhelyének, az viszont biztosította tanulóink számára a szakmai gyakorlat egy részének elvégzését. Négyéves iskola, érettségit ad. Célja egyrészt állattartó telepek számára karbantartó szakmunkások képzése, másrészt szakirányú felsőfokú tanulmányokra való előkészítés. Közismereti tárgyai azonosak az állattenyésztőkével, szakmai tárgyaik többek között: géprajz, anyagismeret, automatizálás, állattartás gépei, állattartás technológia.
A gyakorlati oktatás részben az iskola tanműhelyeiben és szaktantermeiben, részben pedig az Állami Gazdaság üzemegységeiben folyt. A négyhetes nyári gyakorlat itt is kötelező volt, melyet az iskola pedagógusai ellenőriztek.
Az itt végzett tanulóknak is gondot okozott az elhelyezkedésben a túlzott specializáció, sok volt a pályaelhagyó.
Iskolánk a 2014-es tanévtől újra meghirdette a mezőgazdasági gépész szakot.
Hajdu Lajos vette át az első húsfeldolgozó osztályokat a Közgazdasági Szakközépiskolából 1970-ben. Az iskola hároméves szakmunkásképző, hivatalos nevén 1914– 5. élelmiszeripari termékgyártó (húsfeldolgozó). Célja lényegében a pápai húsgyár és részben a keszthelyi húsüzem szakmunkás-szükségletének a biztosítása.
A tanítás heti két-három nap elméleti és három-négy nap gyakorlati foglalkozásból állt.
Az elméleti órák közismereti és szakmai órákra oszlottak. A szakmai elméleti oktatást az első években a húsgyárból átjáró szakemberek végezték, később azonban az iskola saját szaktanárt alkalmazott és alkalmaz. A gyakorlati oktatás a húsüzem tanműhelyében és termelő üzemegységeiben folyt, illetve folyik. Szakoktatóink a kezdetekben Juranics Sándor, Mezős Mihály és Németh Lajos. Később ők visszakerültek a húsgyár állományába.
A tanulók a harmadik osztály végén szakmunkásvizsgát tettek, melynek tárgyai történelem és társadalomismeret, szakmai technológia, szakmai gépek, munkavédelem és gyakorlat.
Húsipari képzésünk jelenleg hasonló keretek között folyik. A tanulólétszám azonban drasztikusan visszaesett az utóbbi időben. A korábbi évfolyamonkénti két osztály helyett jó, ha egy osztályt sikerül indítani. Ennek a kedvezőtlen tendenciának a pápai húsüzem nehézségei is okai lehetnek. Az itt végzettek közül többen ma már külföldön keresik a boldogulást a jobb fizetés reményében.
Tanulmányi eredményekben viszont szép sikereket értek el tanulóink az OSZKT versenyeken. Több tanulónk ért el kiváló helyezést, és szabadult fel ezeken a megmérettetéseken.
Sütőipari képzés 1981-ben kezdődött meg egy osztállyal. Hivatalos nevén 1914 – 7. élelmiszeripari termékgyártó (sütő). Célja szakmunkások képzése a megye kenyérgyárai számára. Az iskola hároméves, a harmadik év végén a tanulók szakmunkásvizsgát tesznek.
A tantárgyak itt is közismereti és szakmai tárgyakra oszlanak. A gyakorlat két részből áll: géptani gyakorlat és technológiai gyakorlat. Az elméleti és a gyakorlati oktatás heti váltásban történt. A nyári 5 hetes szakmai gyakorlat itt is kötelező, csakúgy mint a húsosoknak. A szakmunkásvizsga tantárgyai is megegyeznek.
A gyakorlati képzés 1991-ig a kenyérgyárban történt, azóta külön tanműhelyben. A gyakorlati oktatást gyári állományba tartozó szakoktatók végzik. Az elméleti oktatást az iskola tanárai látják el.
A képzés a rendszerváltás után több átszervezésen is átesett. Sütőipari termékgyártókat 2002-ig képzett iskolánk. Ezzel párhuzamosan indult a 3 + 2 éves pék – cukrász képzés 1995-től. Ezen a szakon a pékszakma mellett cukrászatból is vizsgáztak a tanulóink. A szakmai gyakorlati képzést segíti az iskola élelmiszerlaborja és a cukrász tanműhely, ahol az iskola tanárai és szakoktatói felügyelik és irányítják a diákok munkáját. Ezt a képzést a 2012/13-as tanévben indítottuk utoljára. Az idei – 2013/14-es – tanévtől ismét a hároméves pék szakképzésben indítottunk osztályt. Iskolánk – az új fenntartó (VM) rendelkezéseinek megfelelően – meghirdette a következő tanévtől az édesipari termékgyártó szakot.
1978-ban a Közgazdasági Szakközépiskolából hozzánk költözött a Kereskedelmi Szakmunkásképző összesen hét osztállyal. Akkor a veszprémi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző tagozatának számítottak. 1979-ben azonban kiváltak belőle, önálló iskola lett, de a mezőgazdaságival közös igazgatás alá kerültek.
Az iskola három évfolyamos, évfolyamonként két-két párhuzamos osztállyal. Túlnyomó részt élelmiszerbolti és vegyesbolti eladókat képzett, de folyt ruházati és háztartási felszerelési eladók képzése is.
Az érdeklődés az utóbbi időkig rendkívül magas volt a képzés iránt. Gyakran előfordult, hogy kétszeres volt a jelentkezők száma, ezért minden évben felvételi vizsgát kellett tartani.
1990 szeptemberében érettségit adó, négy évfolyamos szakközépiskolai tagozat is indult.
Az új iskola ideköltözése nem volt problémamentes. A megnövekedett diáklétszám nem fért el az iskola tantermeiben, ezért délutáni órákat is be kellett iktatni. Az iskola vezetésének is okozott némi fejtörést az új képzés, mivel nem ismerték annak sajátos vonásait pl. a gyakorlati oktatás módját. További problémát okozott a lány tanulók hirtelen megnövekedett létszáma – az osztályok 90 %-a volt lány –, ami addig kevésbé jelentkező nevelési problémákat vetett fel.
A nehézségeket azonban sikerült leküzdeni. Az addig más célra használt épületrészeket tanteremmé alakítottak át, az iskolavezetés is kialakította a gazdálkodó szervezetekkel a megfelelő kapcsolatot, és megfelelő szakembereket is sikerült alkalmazni a tantestületben.
A szakmunkásképző tantárgyai közismereti és szakmai tárgyakra oszlottak, csakúgy mint a többi képzés esetében. A tanulók a harmadik év végén szakmunkásvizsgát tettek.
A gyakorlati képzés a külső képzőhelyeken, boltokban, bevásárlóközpontokban zajlott minden második héten. 1988-ban nyílt meg a Pannonker által üzemeltetett tanbolt a Kilián lakótelep szívében. Ezzel régi vágya teljesült az iskolavezetésnek és a kereskedelmi tantestületnek. Itt tartották pl. az ún. kabinet-foglalkozásokat, vagyis olyan készségeket igyekeztek kifejleszteni, amelyekre egy eladónak feltétlenül szüksége van, de a gyakorlati munkahelyen nem lehet vagy csak részben elsajátítani. A tanbolt azonban bezárt, azóta az iskolában sikerült egy erre alkalmas tantermet kialakítani.
A 90-es évek közepén indította iskolánk az érettségire épülő kereskedelmi
technikusképzést, melyet két év alatt teljesíthettek a sikeresen érettségiző tanulók. Itt már csak szakmai tantárgyak szerepeltek a tantárgyak között, és inkább a szakmai gyakorlatra orientálódott a képzés.
A törvényi szabályozás miatt 2014 szeptemberétől iskolánk nem indíthat ilyen típusú
osztályokat. A jövő feladata, hogy az innen kieső tanulókat milyen – a lányok számára vonzó – képzéssel tudja az iskola megtartani, hogy a tanulólétszám ne essen vissza drasztikusan.
Iskolánknak 97 éven át nem volt személyhez köthető neve. Később meglehetősen bürokratikusan szabályozták a névválasztást. Olyan haladó gondolkodású személyt kellett választani, akinek volt kapcsolata a településsel, ahol az iskola van, továbbá ha szakmai iskoláról van szó a szakmához is szoros szálak fűzzék. Végül bizonyítani kellett, hogy az intézmény ápolja a leendő névadó emlékét.
Az iskolának három nevet kellett megjelölnie, melyek elbírálását hosszú procedúra követte különböző pártszinteken (MSZMP). A névfelvételi eljárás már Jankovits Kálmán igazgatósága idején felmerült, de a cselekvés az új igazgatóra, Dreisziger Józsefre várt. Balla Imre javaslata és a tantestület támogatása mellett a városi tanács gróf Batthyány Lajos nevének felvétele mellett döntött 1989-ben. A rendszerváltás lehetővé tette, hogy a korábban méltatlanul háttérbe szoruló arisztokrata származású miniszterelnök az iskola névadója lehessen. Batthyány Lajosról mind több ismeret derült ki, például, Vas megyei birtokán modern és virágzó gazdaságot alakított ki, amely szép jövedelmet biztosított felfelé ívelő reformkori politikai pályájához. Így lett az iskola neve Batthyány Lajos Szakképző Iskola és Kollégium. 2008-ban iskolai összevonás következtében az iskola a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Tagintézménye lett 2013 nyaráig.
Rövid ideig ugyan, de működött gazdaképző is az intézményben (1990-1996). Az itt tanulók egy év alatt sajátíthatták el az állattenyésztés, növénytermesztés, kertészet, mezőgazdasági géptan alapjait. A képzés elsősorban gyakorlatorientált volt. A tanulók az iskola tangazdaságában, akkor még fennálló kertészetében, kis gyümölcsösében, illetve a környékbeli gazdaságokban szerezték meg gyakorlati ismereteiket. A képzés végén vizsgát tettek és oklevelet kaptak.
Iskolánk 1995-ben újabb mezőgazdasághoz kapcsolódó képzéssel bővült. Elindítottuk a hároméves lótenyésztő szakmunkásképzést. Az első osztályba csak kevés tanuló jelentkezett, de a második évben már teljes osztályt sikerült indítanunk. Az elméleti órák az iskola tantermeiben, a gyakorlati képzés a Pápai Lovas Klub lovastelepén folyt. Az akkori képzési rendszernek megfelelően az elméleti oktatást 4 napon tartottuk közismereti és szakmai órákkal, a többi napon gyakorlaton voltak a tanulók. Itt megtanulták a lovak ápolását, gondozását, tartását, takarmányozását. Ezenkívül meg kellett tanulniuk lovagolni és fogatot hajtani is. Érdekes színfoltja napjainkig a ballagásnak a lovas tanulók lóháton vagy omnibuszon történő ballagása.
A tanulólétszám azonban eléggé hektikusan változott az évek folyamán. Többször annyira kevés volt a diák, hogy össze kellett vonni az osztályokat. Ez a vizsgára való felkészítést egy kissé nehézzé is tette.
Több éves tervezgetés után a fenntartó támogatása mellett indulhattak a 2003-2004-es tanévben a vendéglátó-ipari képzések. Egyszerre a szakközépiskolai tagozaton kilencedik évfolyamtól, szakiskolában pincér- és szakácsszakmában, és az érettségire épülő szakmai képzésben. Ez három osztályt jelentett egy tanévben. Az iskola egyik legvonzóbb szakirányává vált hamarosan. A szakmai tanárok az gazdaságból kerültek a tanulók közé, és tapasztalatukkal gazdagították az elméletet. A gyakorlati helyet biztosítani kellett, amelyek kezdetben az iskola konyháján és ebédlőjében voltak, illetve külső gyakorlati munkahelyeken dolgoztak tanulóink. 2008-ban egy már nem használt épület átépítésével alakította ki az iskola szakképzési hozzájárulás, pályázati pénzek és a fenntartó támogatásának a felhasználásával a modern tankonyhát és a tanéttermet. A konyha 12 főzőhelyes, minden szükséges eszközzel ellátott helyiség, mellette a tankonyha húsz fő befogadására alkalmas. Az épületben az öltözők, mosdók, a konyha működéséhez nélkülözhetetlen raktárak és az előkészítő helyiségek is megtalálhatók.
2003-ban változás történt az iskola vezetésében. Dreisziger József nyugdíjba vonult,
helyére addigi helyettesét, Kecskeméti Benőt választotta meg a fenntartó a tantestület támogatása mellett.
2008-ban az iskolát fenntartó önkormányzat válaszút elé került. Ahhoz ugyanis, hogy az uniós szakképzési hozzájárulásokat lehívhassa az iskola, a diákok létszámának el kellet érnie az 1500-at. Ennek érdekében iskolánk összevonásra került a szintén városi fenntartású Jókai Mór Közgazdasági Szakközépiskolával. Az összevont intézmény a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium volt. Az iskola két telephelyen több mint száz tanárral és több mint ezerhatszáz diákkal kezdte meg a működését. Az új igazgató Unger Tamás lett. Az összevonásnak komoly hozadéka volt számunkra, hogy lehetővé vált az iskola komolyabb bővítése. 2010-11-ben épült fel az új aula és egy új épületszárny 8 tanteremmel, több régi épület hőszigetelt burkolatot és új nyílászárókat kapott. Az épületgépészet mellett a tantermek
bútorzata is teljesen új lett.
2010-ben igazgatónkat alpolgármesternek választották. Ettől kezdve Karnerné Pethő Katalin igazgatóhelyettes az SZMSZ szerint vezette a két intézményt. (Az összevonás ellenére a két iskola továbbra is elkülönült egymástól, mindkét tanintézet őrizte saját hagyományait és szokásait.) 2013-ban az állami intézményfenntartó, a KLIK veszprémi igazgatója Békefi Imrét nevezte ki megbízott igazgatónak.
2013 nyarán a Vidékfejlesztési Minisztérium vette át iskolánkat. Ezzel a döntéssel iskolánk ismét önálló intézmény lett Pápai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola néven.
2014 április 4-től megváltozott az iskola neve, és Pápai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium néven fejeztük be a 2013-14-es tanévet.