2014. február 26.-án iskolánk fiú kézilabda csapata a megyei diákolimpián vett részt. A résztvevő csapatok körmérkőzésekkel döntötték el, hogy ki jut el idén az országos döntőre. Négy csapat részvételével, mindenkinek három mérkőzést kellett játszania.

A második mérkőzést mi játszottuk, a zirci III. Béla Gimnázium ellen 21:12- es győzelmet arattunk. Ezen a mérkőzésen a fiatalabb haderőt is folyamatosan be tudtam cserélni, így mindenki játéklehetőséghez jutott már az első mérkőzésen.
A következő mérkőzés, a címvédő veszprémi Lovassy László Gimnázium ellen volt, és 13:18 arányú vereséget szenvedtünk. A második félidő közepéig a két csapat fej-fej mellett haladt, majd több figyelmetlenséget követően az ellenfél csapata jobbnak bizonyult. Az első két mérkőzést egymás után játszottuk és a fáradtság a második félidőben ki is jött a csapaton. tovább.. »
Mesterházi Bálint, a Pápai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola 13. PC osztályának tanulója az Országos Szakma Kiváló Tanulója Versenyen 18. helyezést ért el. A versenyen nyújtott teljesítménye alapján mentesül a szakmunkásvizsga minden modulja alól, a szakmunkás bizonyítványát a vizsgabizottság a versenyen elért eredményei alapján állítja ki.
Gratulálunk az iskolánk új pék-cukrász szakemberének!
11-es kód Mezőgazdasági gépész ágazat szakközép
12-es kód Erdészet és vadgazdálkodás ágazat szakközép
13-as kód Mezőgazdaság ágazat szakközép
14-es kód Kertészet és parképítés ágazat szakközép
15-ös kód Élelmiszeripar ágazat
16-os kód Vendéglátóipar ágazat szakközép
21-es kód Mezőgazdasági gépész
22-es kód Lovász
23-as kód Gazda
24-es kód Kertész
26-os kód Szakács
27-es kód Édesipari termékgyártó
28-as kód Húsipari termékgyártó
29-es kód Pék
Tanulóink ebben a tanévben részt vettek az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara által évente megrendezésre kerülő Keleti Károly Országos Levelező Marketing Versenyen.
Az online versenyen háromfős csapatok indulhattak marketing vagy közgazdaságtan tantárgyból. A négy forduló feladatai fokozatosan nehezedtek, a szakmai tudás mellett egyre inkább önálló gyűjtőmunkát és kreativitást is igényeltek.
12.F osztályos tanulóink: Böröcz Virág, Horváth Anita és Tatár Nóra Eszter 14. helyezést értek el.
Gratulálunk!
Magyarországon február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja, erről és a vele kapcsolatos megemlékezésről az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata rendelkezett.
Az emléknap időpontja arra utal, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le a szovjet megszálló hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, bár a politikust országgyűlési képviselő lévén védte mentelmi joga. Az akció a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítését szolgálta, egyben megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt. A szovjetellenes kémkedéssel és ellenkormány alakításával megvádolt Kovácsot 1951-ig magyarországi és ausztriai börtönökben őrizték, majd 1952-ben a Szovjetunióba vitték, s bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték. tovább.. »