A pénzügyi ismeretek fejlesztésére az Európai Bankföderáció (EBF) kezdeményezésére átfogó páneurópai program szervezése zajlik European Money Week néven. A program a pénzügyi tudatosságra, a pénzügyi alapismeretek fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. Elődleges cél a mozgósítás és az érdeklődés felkeltése a pénzügyi kérdések iránt.
Iskolánk is részt vett a Pénz7 rendezvénysorozatban, melynek keretében iskolánk három 11. évfolyamos osztálya (11 E, 11 F, 11 G) ismerkedett a családi költségvetés nehézségeivel.
Az interaktív órák során Matting Mónika tanárnő és Molnár Ágnes tanárnő segítségével egy szerepjáték keretében ismerkedtek a résztvevő diákok a témával. A csoportok tagjai egy családot képviseltek és megpróbálták úgy beosztani a pénzt, hogy a hónap során felmerülő kiadásokat fedezni tudják a bevételükből.
A tanulók aktív részesei voltak a családok pénzügyi tervezésének. Az óra végén elhangzott vélemények szerint tanulságos volt az óra, új nézőpontból ismerhették meg a családok működését.
11-es kód Mezőgazdasági gépész ágazat szakközép
12-es kód Erdészet és vadgazdálkodás ágazat szakközép
13-as kód Mezőgazdaság ágazat szakközép
14-es kód Kertészet és parképítés ágazat szakközép
15-ös kód Élelmiszeripar ágazat szakközép
16-os kód Vendéglátóipar ágazat szakközép
21-es kód Mezőgazdasági gépész
22-es kód Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó
23-as kód Gazda
24-es kód Kertész
26-os kód Szakács
27-es kód Édesipari termékgyártó
28-as kód Húsipari termékgyártó
29-es kód Pék
Földművelésügyi Miniszter
a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium
tanár munkakörben igazgató (magasabb vezető)
beosztás ellátására.
A pályázati kiírás letölthető itt: igazgatói pályázati felhívás
A nagy nézettségnek örvendő televíziós tehetségkutató „helyi mása” immáron sokadszorra vonzott nézőtömegeket a „Mező” konferenciatermébe, ahol is számos, komoly zenei, előadói és egyéb profilú tálentum csillogtatta meg tehetségét, varázsolta el a közönséget. A tanárokból és a diákönkormányzat vezetőjéből álló zsűrinek itt és most tényleg nehéz dolga volt, ugyanis a széles palettájú bemutatók közül kellett kiválasztaniuk a legcsillogóbbakat. Közönségdíjasnak Tobak Anna énekes fellépőt választották. Idén Árvai Mátyás lett a Mező 2014 legfényesebb, legtehetségesebb, legkomolyabb tudást bemutató csillaga, aki édesanyjával, Árvainé Nagy Zsuzsannával adott elő egy frenetikus Petőfi-paródiát. A könnyekig hahotázó nézők még sokáig a produkció hatása alatt voltak. Gallen Ramóna saját versével, Véber Ádám pedig rajzaival érdemelte ki az Alkotói Díjat.
Színvonalas, hasznos és feledhetetlen élményt nyújtó délutánban volt része annak, aki időt tudott szakítani, hogy itt legyen.
Elvégre csillaghullást nem minden nap lát az ember…
A Pápai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium negyven vendéglátó képzésben tanuló diákja (11G, 12G) Börötzffyné Sári Dóra és Matting Mónika szaktanárok segítő felügyelete mellett látogatott el a budapesti, négycsillagos hotelbe, ahol is a tantermi körülmények között megtanultakat volt szerencséjük „élőben” is lekövetni, megtapasztalni. Két lelkes és nagyon kedves helyi kísérő „idegenvezetésével” bejárták a szállodát, betekintést nyerhettek féltett kulisszatitkokba. A magyarországi vendéglátás és idegenforgalom méltán világhírű szentélyében a pápai leendő vendéglátósok megannyi élménnyel, tapasztalattal, hasznos információval gazdagodtak. A tanulmányi kirándulásról készült képek és szakmai beszámolók mind a tanulók, mind pedig az alma máter szakmai tudásbázisát növelik. Hasznos, örök élményt nyújtó program volt ez a szállodalátogatás, melynek mindenképp lesz folytatása. A pápai „mezősök” csillagtúrája jövő tanévben egy másik szállodában folytatódik.